Ebben a posztban már láthattatok pár feladatot kicsit beljebbről. Íme a folytatás! Még pár ismert feladat képe „izomoldalról”! …
Szerző archív bejegyzése:Andi
Inni kell! – és ha nem megy?!
Függetlenül az időjárástól, szervezetünknek folyadékra van szüksége. Hűvösebb időben ~2 liter, kánikulában ~3 liter a minimális folyadékszükséglete egy átlagos felnőtt embernek. Ha sportolunk, akkor ezek a számok feljebb kúsznak. Több vendégemtől hallom, hogy „nincs idő inni”, „elfelejtem”, „nem vagyok szomjas”, stb. Bevallom, én is ehhez a társasághoz tartozom. Éppen ezért is kezdtem foglalkozni azzal, hogy …
Tour de France 2017 – innen nézve
Először idén varázsolt el a Tour de France. Sosem követtem, talán mert nem értettem és mert nem láttam meg benne a szépséget. Idén viszont szembejött (A párom régi motoros e téren, és a sok beszéd meghozta gyümölcsét) A harmadik naptól kezdtem el követni. Egy sport csatornán és egy applikáción keresztül. Családilag. A gyerek is. Tátott …
Fogyás diéta nélkül
Sok ismerősöm panaszkodott, hogy teljes erőbedobással diétázik, még sem fogy (szinte) semmit. Nos ennek számos oka lehet. Ezeket fogom most felsorolni, kicsit megmagyarázni, hogy a végén – konzekvencia gyanánt – levonjuk önmagunknak, mit is szúrunk el a fogyás-projektünk során. rosszul megválasztott étrend – ez a pont az, amit sokan, sokféleképpen elrontanak. Csak kicsit kellene odafigyelni, …
Vizuális Izommunka
A mai bejegyzést inkább nézni kell „csak”, mintsem olvasni. Alább minden pilates-ező által feladatokat láthattok „belülről”. Bár az órák során, általában mindig mondom, melyik feladat, melyik izomcsoportot erősíti éppen, de így, képekkel kicsit talán könnyebb elképzelni, mi is történik egy – egy gyakorlat elvégzésének alkalmával. …
Italok hűsölni
A nagy melegben fontos odafigyelni a rendszeres és bőséges folyadékbevitelre. Az édes és/vagy cukros, buborékos üdítők, vagy gyümölcslevek nem oltják a szomjúságot és túlzott mennyiségben ártalmas is lehet az egészségünkre. Így összeszedtem pár, ízben gazdag, hűsítő (de nem feltétlenül hideg) italt, hátha megtalálja mindenki a számára kedvére valót. Minden ital édesíthető, de fogyasztható anélkül is. …
Velencei-tó kerülés – avagy egy beteljesült álom
Mesélek nektek! Egy beteljesült álomról és annak lelki hatásáról. Mindezt azért, hogy kis erőt adjak mindazoknak, akik nem bíznak önmagukban, akik nem hiszik el, hogy léteznek beteljesülő álmok, azoknak, akik hamarabb adják fel, mint kellene. Minden 3 éve kezdődött. Egy spontán, családi biciklizés, mindössze 7 km-en, kényelmes tempóban, egy két mérettel nagyobb biciklin. Mindenem fájt, …
Kirándulás Pilates-el II.
Korábban itt (katt az „itt”-re) már írtam pár olyan kirándulóhelyről, melynek bejárásánál alkalmazhatjuk és érezhetjük a pilates féle mozgásforma áldásos hatását. Újra itt a tavasz, süt a nap, csiripelnek a madarak, virágoznak a fák, a levegő tele illattal! Így nézzünk pár új, általam is bejárt kirándulós ötletet. Szentendrei – sziget mindkét csúcsa A sziget Északi …
Hiúság(?)
Sok esetben látom vendégeimen, hogy ha dicsérem őket, pironkodnak, és „nem hisznek” nekem. Nem dicsérek feleslegesen, vagy jópofizásból. Akkor használom ezeket a szavakat, mondatokat, mikor kiérdemlitek. És igen! Egyre többször és többen kiérdemlitek. Ezt el kell fogadni és el kell hinni. Mert jól csináljátok! Legtöbb esetben szerényen reagálunk ezekre a szavakra (nem csak az edzéseinken), …
Ha most kezdődik el
Itt a tavasz, kisütött a nap, így sokan most kapnak a fejükhöz, hogy mindjárt itt az ujjatlan felsőt, rövid szoknya/nadrág időszaka, de a testünk még nem készült fel erre. Illetve mi, magunk nem készítettük fel önmagunkat. Mi történik, ha „csak” most, május elején kezdünk bele a pilates edzésekbe? Nos, őszinte leszek. Súlyt veszteni nem fogunk. …