Régebbi bejegyzésben bemutattam neked pár eszközt, melyet pilates edzések alatt alkalmazunk.
Amennyiben már egy ideje jársz az óráimra, személyesen is megismerhetted az alábbi eszközök áldásos hatásait. Ha pedig még nem jártál nálam vagy az ilyesfajta eszközös óráimon, itt most megismerheted elméletben, hogy némely hétköznapi háztartásban lévő eszköz, milyen jól is helyettesíthet néhány sportfelszerelést.
Teniszlabda (vagy annak megfelelő méretű, kemény labda)

Három dologra is használjuk ezt a kis „golyót”.
– Négykézláb tartásban a derékra helyezve megmutatja, milyen egyenesen és stabilan tudjuk tartani a hátunk kar és láb munka közben.
– Másrészt – a kis pilates labdákhoz némileg hasonlóan – instabil(abb) helyeztet tudunk teremteni, ez által még többet dolgoztatva a core izmainkat, illetve a csukló ízületet és a talpakat is meg tudjuk vele dolgoztatni.
– Harmadrészt, de nem utolsó sorban masszírozáshoz és nyújtáshoz is kiválóan alkalmas (pót)eszköz.
Konyharuha

Első, amit tudnunk kell róla, hogy csúszik!
Szintén a core izmok hatékonyabb megmozgatását érjük el vele az által, csúsztatjuk a végtagokat minden irányban váltva és párosan is.
Segíti a nyújtó gyakorlatokat és terem takarítója is örül, hogy nagyobb tisztaságot hagyunk magunk után 🙂
Feltétele a konyharuha használatának a csúszós – nem szőnyeges – padló.
Törülköző

A törülköző helyettesítheti a szalagot – bár nem annyira rugalmas. Mégis megnehezíti az izmok munkáját az által, hogy húzni, szorítani kell kézzel vagy lábbal, eggyel vagy párosan.
Só – Cukor (zacskós, 1 kg)

…de lehet bármi, ami kb. kilós kiszerelés és ráköthető a bokákra, csuklókra, ezzel helyettesítve a tépőzáras vagy csatos boka és csukló súlyokat.
Vizes palack (PET palack)

Nem csak az újrahasznosítás kedvéért, hanem a kézi súlyzók helyettesítőjeként is használjuk. 0,5 – 2 literes kiszerelésében, 2 darabot, vízzel feltöltve. A palackok a kar, hát izmainak erősítésében játszik szerepet, szinte minden pilates gyakorlatnál tudjuk alkalmazni.
Alkohol (1 dl alatt, különleges alkalmakkor)

Az alkohol mindent helyettesit 🙂 fogyasztását emellett nem ajánlom, pláne nem sportolás előtt, közben, után!
De! Évente 1-1 alkalommal van, mikor megszínesíti az ünnepi óra hangulatát.
Motivál, hiszen egy-egy gyakorlat közben akkor tudunk csak belekortyolni, ha helyesen el tudjuk végezni a feladatot.
Instabillá tesz, így sokkal több energia kell a koncentrációhoz és az egyensúlyozáshoz.
Ezeken az órákon – inkább óra, mintsem edzés – a 60 perc alatt nem fogyasztunk el fejenként 1 dl alkoholt, és akkor is inkább csak bort, melynek alacsony a foktartalma és nem buborékos. Itt az elsődleges célunk a erőteljesebb koncentráció és az egyensúlyérzék fejlesztése, másodsorban a kivételes hangulat.
Ha érdekel a pilates matracon, sport vagy épp alternatív eszközökkel, olvasgass a blogok között és gyere el az órámra!
ha tetszett a post, oszd meg bármely social csatornán! Köszönöm, ha tovább adod!