Egy újabb sikertörténetet szeretnék veletek megosztani, egy új embert bemutatni, aki az élete során, pláne az elmúlt egy évben, sokat tett le az asztalra. Dávidot körülbelül egy éve ismerem. Kempoka abban a klubban, ahol a srácokat edzem. Mikor megláttam az első edzésen, egy vékony, csendes, visszahúzódó, rossz tartású fiút láttam. Az első pilates edzések alkalmával nem volt túl lelkes az óráim láttán, de tudjuk, minden kezdet nehéz. Azóta Dávid nagy büszkeségem! Talán a mestere nevében is elmondhatom, hogy a kempoban is szépen fejlődik, versenyeken indul, melyeken rendszeresen ér el helyezéseket.
Dávid nagyon sokat változott ezen idő alatt. Nem csak a visszahúzódó viselkedése, hanem a teste, a tartása, a hozzáállása is átalakult! Hallom beszélni, látom kapcsolatokat építeni, és látom nagyon sokat mosolyogni! Ő már egy új Kovács Dávid, akikre sokan felnézhetnek, sporttársai példát vehetnek róla!
Az edzéseken mindig az első sorban áll, nem bújik már hátra, mindig odateszi magát, akkor is, mikor látom, nehezen megy, vagy már elfáradt. De csinálja, akarja! A feladatok végzése során egyre kevesebb alkalommal kell javítani, tudja, mikor mit és hogyan kell helyesen elvégezni. Sok esetben tudom őt példaként megmutatni az óráimon.
Olvassatok róla, hogy is történt mindez!
Mi vezetett rá az életmód váltásra és mikor kezdtél bele?
Kis gyerek koromban nem sportolhattam, majd mikor már eljött az idő, magasságomból is adódóan a kosárlabdával próbálkoztam. Sajnos a versenysporttól elutasítottak, mondván már túl öreg vagyok most elkezdeni. Az edző más sportot javasolt. Öcsém focizik, de a fociban nem találtam meg, azt amit kerestem. A lakhelyem közelében működik ez a kempo klub, így hát gondoltam, megnézzük, mi is lehet ez a sportág pontosan. Tavaly, 2015-ben kezdtem el a kempot és vele együtt a pilatest. Az első, hétfői edzésen találkoztam veled, amikor a pilates még ismeretlenebb fogalom volt számomra, mint a kempo. Nem is találtam meg akkor az összefüggést a két sport között. Mára már tudom, hogy mindkét sportág nagyon jó hatással van rám.
Mennyire voltak nehezek/könnyűek a kezdetek?
Nehéz volt. Nehéz volt, mert ismeretlen volt számomra a sportág, minden hangos volt és gyors, rögtön bedobtak a mélyvízbe. Nem tudtam mit kell csinálni, figyeltem a többieket. Nem kíméltek, helyt kellett állnom. Viszont hamar rákaptam az ízére, így nem adtam fel, amit a mai napig nem bánok.
Mi volt az első cél és mennyi idő alatt érted el?
A legelső cél a megmaradás volt, majd a sikeres vizsgák, esetleges dobogós helyezések a versenyeken. Szerencsére hamar tudtam, hogy itt a helyem, és itt tudok majd bizonyítani. Így is lett. Az első sikeres övvizsgámat a nyári edzőtáborban tettem le, majd az első versenyemen, 2016. március 20-án, Esztergomban, Light contact-ban második helyezést értem el. Addigra a tartásom is nagyon sokat változott, az állóképességem is javult és nőtt az önbizalmam. Ezek a célelérések segítettek mindehhez hozzá.
Hogy élted meg az első cél elérését?
Egyszerűen csak boldog voltam! Erőt adott a továbbiakhoz, azóta a kempo szerelem, és tudom, nem fogom feladni!
Mennyire tudsz az új életeddel azonosulni, együtt élni?
Tökéletesen! Megváltoztam, sok, pozitív visszajelzést kapok, erősebb vagyok fizikailag, lelkileg. Látom magamon a fizikai változást, egyenes háttal magasabb vagyok 🙂 Továbbra is akarom!